Csaknem tizenötezer ember volt kíváncsi ma délelőtt az Andrássy úton a katonazenekarok és a lovas díszegység parádés felvonulására, majd az ezt követő ünnepélyes tisztavatásra a Hősök terén.
Az ifjú hadnagyok ünnepélyes avatását követően került sor a haditechnikai bemutatóra. Ma bizony utoljára írtak le Budapest ege felett tiszteletkört a MIG-29-es típusú vadászgépek. A különböző típusú MIG-ek csaknem negyven éven keresztül szolgáltak Magyarországon, a 29-es mai búcsúrepülése után már a Gripenek váltják fel őket a magyar haderőben.
A bemutató után sokan ottmaradtak a téren, hogy megnézzék a katonazenekarok muzsikáját, és az őrségváltást.
A Kossuth-téren sem unatkozott senki, hozzávetőleg ötvenezren mentek ki, hogy részt vegyenek a különböző programokon. A legnépszerűbb az íjászkodás, illetve a lovas íjász bemutató volt, és az István király ítélkezését bemutató színpadi program. Azok a gyerekek, akik részt vettek a játékos lovagi próbákon, és így remek kardforgatónak bizonyultak, ingyen kóstolhatta meg az Ország tortáját. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan ezúttal is nagy sikere volt a kenyérfesztiválnak.
Az itt bemutatott Pándi meggytortából (az Ország tortájából) egyébként nem kevesebb, mint 5300 adag fogyott el. Bizonyára többre is lett volna igény, de a torta annyira kapós volt, hogy délután négyre az utolsó szelet is elfogyott.
Nem csak a tortának volt ekkora sikere: nem kevesebb, mint 800 adag sült ökörhús fogyott el, szóval az emberek a végére jártak a nyársra húzott ökörnek. Emellett megettek még 600 adag sült malacot, és nyomtalanul eltűnt 80 csirke is.
A családi programoknak lassan vége, most már mindenki a kilenc órakor kezdődő tűzijátékra vár.
Nálunk a családban mindig fennakadást okoz a tortaszeletelésnél, hogy mindenki a testméretének, ízlésének és jóllakottságának megfelelő méretű szeletet szeretne kapni. Ez természetesen majdhogynem azt jelenti, hogy ahányan vagyunk annyiféle szeletet kell kimetszeni, miközben az épp soron lévő delikvens egyfolytában instruálni próbálja a kést markoló családtagot, hogy: "Nem, nem kisebbet, attól azért nagyobbat most jó, illetve mégsem..."
Na családi összejövetelek zökkenőmentes lebonyolításának jegyében ajánlanám mindenki szíves figyelmébe a Slawinski által piacra dobott 21,5 cm átmérőjű szilikon tortaformát aminek segítségvel 11 különböző szeletet gyárthatunk le.
És persze meg is lehet vásárolni, miután megismerkedtünk a használati útmutatóval, illetve a műszaki rajzok nézegetésével tökéletesen beleszerettünk a készségbe és rájöttünk, hogy eddigi életünk enélkül a tárgy nélkül keserű és kilátástalan volt...
Az Ország Tortáját, a Pándi meggytortát nem csak a Kossuth téri rendezvényen lehet megkóstolni, hanem az ország jó pár cukrászdájában augusztus 20-a után. Szóval aki nem érez magában tehetséget, hogy önmaga készítse el a cukrászipari remeket az az alábbi helyeken fordulhat szakemberekhez és vásárolhat a meggyes remekből:
Katica Cukrászda: 7349 Szászvár, Kiss Gy. u. 1., tel.:72/389-100 Jakó Cukrászda: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 7., tel.:76/505-949, e-mail: info@jakocukraszda.com Bereczki Süteményesbolt: 4900 Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 11., tel.: 20/549-1014, e-mail: bereczki.attila@fibermail.hu Marján Cukrászda: 3300 Eger, Kossuth L. út 28., tel.: 36/312-784, e-mail: marjancukraszda@t-online.hu Sulyán Cukrászda: 2112 Veresegyház, Kálvin u. 16., tel.: 28/385-377, e-mail: sulyi1@freemail.hu Pepe Cukrászda: 8420 Zirc, Alkotmány u. 7., tel.: 20/9504-693, e-mail: vinczelajos@ktvzirc.hu Indiáner Cukrászda: 1151 Budapest, Fő u. 39., e-mail: horvathkert@yahoo.com Horváth Cukrászda: 1042 Budapest, Petőfi u. 28. tel.: 360-1475, horvathkert@yahoo.com Horváth-Kert Cukrászda: 1151 Budapest, Közvágóhíd u. 24., tel.: 307-6455, e-mail: horvathkert@yahoo.com Maródi Cukrászda: 2192 Hévízgyörk, Kossuth L. u. 21., tel.: 28/435-135, e-mail: marodi@invitel.hu Kismandula Cukrászda: 4024 Debrecen, Liszt F. u. 10., tel.: 30/2069926, e-mail: info@tortarendeles.hu Mandula Cukrászda: 4028 Debrecen, Ember Pál u. 23., tel.: 30/2069926, e-mail: info@tortarendeles.hu Kokó Cukrászda: 8200 Veszprém, Március 15. u. 3/a., tel.: 88/560-050, e-mail: kokocukraszda@gmail.com Orchidea Cukrászda: 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. u. 12., tel.: 35/311-450, e-mail: jagyutt@is.hu Korona Cukrászda: 1014 Budapest, Dísz tér 16., tel.: 375-6139, e-mail: ruszwurm@ruszwurm.hu Ruszvurm Cukrászda: 1014 Budapest, Szentháromság u. 4., tel.: 3755-284, e-mail: ruszwurm@ruszwurm.hu Szamos Cukrászda: 2040 Budaörs, Nefelejcs u. 1., e-mail: ruszwurm@ruszwurm.hu Harrer Cukrászda: 9400 Sopron, Várkerület 73., tel.: 99/342-847, e-mail: office@harrerchocolat.com Harrer Cukrászda: 9400 Sopron, Színház u. 3., tel.: 99/340-472
Egy, az Ország Tortájával kapcsolatos tévhitet kell most nekem eloszlatnom.
A Pándy meggynek semmi köze nincsen a Pest megyei Pánd községhez. Ezt pedig elsőkézből tudom. És mindjárt kettőből. Egyrészt van pándi illetőségű ismerősöm, másrészt a nagyszüleim birtokán nem egy ilyen fajtájú meggyfa segített a szocializáció munkásabbik végét megismerni.
Szóval nem egészen száz százalékos az eredet, de mindazonáltal legelfogadhatóbbnak látszik az az általánosan elterjedt szájhagyomány, mely szerint eme kiváló hazai meggyfajtát a múlt század derekán egy Pándy nevű huszárkapitány debreceni kertjében nemesítette.
És miután így minden külön felhatalmazás nélkül (még ha visszafogottan is) meglengetem itt az ismeretterjesztés zászlaját, elmondanám, hogy szerintem a legfinomabb fajta az egyébként széles palettán…
"Tudom ajánlani, finom és mutatós ünnepi sütemény, a vendégek nagyon meg voltak elégedve, különösen a pikáns meggyes töltelék tetszett mindenkinek, a krémsajtos fehércsokis krém ízével jól harmonizált!" (Tortaimádó blog)
Az ország tortáját, a Pándi meggytortát megsütötte egy lelkes gasztroblogger, a tapasztalatai elolvashatóak itt. Mivel ezen a világon nem lehet mindenki vérprofi cukrász, ezért a háziasszonyoknak nagyon jó gyakorlatai tanácsokat ad a szerző arról, mire kell figyelni, hogy a végeredmény tényleg zsongítóan finom legyen.
Mielőtt otthon nekiállunk, érdemes tehát elolvasni, mik ennek a tortának a kényes pontjai, így elkerülhetjük azt, hogy a drága alapanyagot a kutya egye meg (és ezáltal még az állatorvos vaskos számláját is megspórolhatjuk). Én magam még sosem készítettem tortát, és félelemmel vegyes tisztelettel tekintek mindenkire, akinek ez megy. Azért fogadjuk meg a jótanácsot, és kattintsunk, mielőtt nekiállunk, mert ha jól csináljuk, a végeredmény tényleg isteni. Lányoknak például kifejezetten ajánlott alkalmazni, ha unják már a szingliséget, mert a Pándi meggytorta - én mondom - ideális legényfogó eszköz. :-)
A statisztika a modern kor egyik mankója, sorvezetője vagy ki mit akar. Persze lehet mondani rá hogy sokszor értelmetlen, meg ellenőrizhetetlen, sőt azt is el lehet mondani hogy egyes összeesküvés elméletek szerint gonosz erők így manipulálják mindenféle sorsdöntő kérdésben az emberiséget. Az alábbi példa viszont azt támasztja alá hogy igenis szükség van rá, és megkönnyíti a tájékozódásunkat a mindennapokban!
Kördiagramm pitéhez, amit könnyedén alkalmazhatunk tortára is:
by Chris Bodenner / via: andrewsullivan.theatlantic.com
Stábunk azt tudakolta a Szigetlakóktól, hogy ők miként készülnek az ünnepre, illetve mit tudnak a programokról. Volt aki még sosem hallott az Ország Tortájáról, de olyan is akadt, aki felsorolta a főbb összetevőket!