2009. augusztus 20., csütörtök
Gondolkodtatok már azon, hogyan alakultak ki a mai ételek? Mert az ugye világos, hogy régen is volt hús, meg hal, meg zöldségek, de azért gondolom senki nem úgy ébredt fel, hogy ma a világon először ő fog harcsapaprikást készíteni túrós csuszával. Őszintén szólva, ha vissza lehetne menni az időben, szeretnék ott lenni a magyar gasztronómia mérföldköveinél.
Na akkor nézzük: a honfoglalás előtti ködbe vesző időkben eleink még az uráli őshazában, messzi vidékeken éltek, és vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel foglalkoztak. Ekkor már ismerték a nyárson sütést, és a főzést, de ebben az időben már létezett a füstölés is, vagyis őseink már akkor tudták mi a jó.
A Krisztus utáni 8. - 9. században az ősmagyarok már ismerték a szőlőművelést, a téli szálláshelyük körül különféle gabonákat termeltek. Az állandó vándorlás "mobil konyhát" követelt meg az ősmagyaroktól. A főzéshez ekkor már bográcsot használtak. Ma is élő, ázsiai szokás szerint őseink mozsarakban porrá zúzták a csontokról lefejtett, lesütött és megsózott húst. A húsport útjaikra bőrzsákokban vitték. Ebben az időben - szintén a vándorlás miatt - már tejporszerű anyagot, kurut készítettek, és szárított tésztát vittek magukkat a folytonos vándorlásokon. A húsos zacskó, amit a nyeregre akasztottak és az a tény, hogy a feltört hátú ló sebeit nyers hússzelettel gyógyították, az alapja annak a téves állításnak, hogy a „magyarok nyereg alatt puhították a húst”.
A honfoglalás idejéről nem sok emlék maradt ránk, ami az étkezési szokásokat illeti. A rokon népek gasztronómiája alapján azonban valószínűleg a gulyásleveshez hasonló ételt már főztek ekkor a magyarok. Az akkor még burgonya és a paprika nélkül készített gulyás hús (borsos hús), a szárított hús és tésztafélék (lebbencs, tarhonya), a töltött káposzta őse, a kásák, a tejes ételek, a lótejből erjesztett ital, a kumisz ekkor már mind ismert volt a magyarok előtt.
Az államalapítás után elterjedt ételek voltak a különböző sült lepények, amelyeket gabonaőrleményből különböző kerek köveken sütöttek. Itt már használták a magyarok a rozsot, a zabot, és a magyar államiság első századaiban már ették a legrégebbi magyar tésztaféleséget, a galuskát (vagy nokedlit). Ismerték, és fogyasztották a káposztát, a tormát, a borsót, a hagymát és a különféle salátákat. Az ételek ízesítésére sót, mézet, ecetet használtak fel. Ezekben az időkben már söröztek, és boroztak a magyarok az evés mellé, szóval az a "sötét" középkor nem is lehetett annyira árnyékvilág.
Sok konyhakerti zöldségnövény termesztését a kolostorok szláv szolgáitól tanulták meg a magyarok. Fokozatosan birtokba vették a dunántúli elvadult szőlőket. A falvak egész sora foglalkozott méhészettel. Szent István idejében már nagy kondákban hízlaltak disznókat, amelyek a közhiedelemmel ellentétben nem mangalicák voltak, inkább a mai vaddisznóra hasonlító fajtáról van szó.
A X. - XI. században a magyarok más ismertek voltak levesszeretetükről. Ekkoriban már készítették a túrót tartalmazó katrabuca levest, a ciberét, akáposztás, vagy tormás keszücét, és különféle gyümölcsleveseket. Mind a leveseknél, mind a húsételeknél régen a paprika helyett borsot használtak.
