2009. augusztus 20., csütörtök
Bár augusztus huszadikán rendszerint markáns hidegfront szokta még markánsabb belépővel elérni a Kárpát-medencét és kis hazánkat, idén ettől nem kell tartani. Nem hogy vihar nem lesz, de az időjárás előrejelzések ismeretében állíthatom, hogy még eső, sőt felhő sem! Viszont ernyőt jó ha magunkkal viszünk a délutáni programokra, de napernyőt…, és nem árt napvédő krémet használni a leégés megelőzésére és a káros sugárzás elkerülése végett. Tehát verőfényes jóidő alapozza meg a mai hangulatot, akár 31 fok is lehet, és a tűzijáték idején is kellemes lesz a hőmérséklet.
2008. augusztus 20., szerda
Úgy áll a helyzet, hogy bár a menetrendszerinti hidegfront, ami ez idő tájt szokott hazánkba érkezni idén is pont 20-án ér ide, mégsem lesz vihar. Sőt eső sem valószínű. Fővárosunkban élénk északnyugati szél és felhős ég mellett 22-23 fokra számíthatunk. Szóval zavartalan szórakozásra számíthat velem együtt, az aki kilátogat a rakpartokra és környékükre. Persze én úgy gondolkodom, óvatos duhajként, hogy bár az égi háború előreláthatólag és kizárólag mesterséges lesz, azért én biztos, ami biztos alapon bepakolok egy esőkabátot is a pakkomba...