2009. július 30., csütörtök
Augusztus 6-án végre fény derül a titokra. Nálam a Mákos guba torta a befutó, de hát ízlések és pofonok...A másik két jelölt a Pándi meggytorta és a Borkirály torta is mind-mind külön gasztronómiai élmény. Az biztos, hogy a tavalyi szilvapálinkás tortát nehéz lesz túlszárnyalnia bármelyiknek is.
Bizonyára sokan elgondolkodtak azon, hogy mekkora felelősség lehet kiválasztani egy ország szülinapi tortáját. Ha abból indulunk ki, hogy még a közeli szeretteinknek is gondot okoz kiismerni az ízlését, még komolyabbnak tűnik a feladat. A cukrászoknak ez nem okozhat ilyen nagy fejtörést, hiszen naponta kell születendő édességek életéről és haláláról dönteniük. Az Ország Tortáját minden évben szigorú szakmai zsűri választja ki, amely neves cukrászokból áll. Idén a Fagylaltverseny zsűrije és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnökség tagjai vállalkoztak arra, hogy szigorú szempontok alapján eldöntsék, melyik legyen Magyarország születésnapi tortája.
A zsűri a három döntőbe jutott tortát vette górcső alá és vizsgálta, hogy az mennyire különleges, milyen az íze, hogy néz ki, mennyire ötletes, és az alkalomhoz illő. Az is fontos szempont volt, hogy mennyire könnyű elkészíteni, mert ha egy tapasztalt háziasszonynak is 2 nap kell hozzá, az biztos nem lehet egy ország tortája, csak néhány kiválasztott cukrászé. Arra is figyeltek a szigorú bírák, hogy ne legyen tele mindenféle műanyaggal, mérgező koktélcseresznye, tartósító, mesterséges színezék, mesterséges aroma nem való egy igazi desszertkülönlegességbe sem, csak a szemetesbe.
Bárhogy is döntöttek a cukrászmesterek, mi halandók biztosan jól járunk, hiszen augusztus 20-án egy igazán különleges édesség kerül a Kossuth téren az ország születésnapi asztalára.
Hajrá Mákos, Éljen Guba!