Az előző évekhez hasonlóan az idén is kiemelt szerepet kap az augusztus huszadikai ünnepségsorozatban a Duna. Nem csak amiatt, mert a tűzijáték részese lesz, mint kilövési pont, hanem azért is, mert már hagyomány ezen a napon a hajófelvonulás, amely a Margit-híd és az Erzsébet-híd közti Duna-szakaszon fog lezajlani. A felvonulást a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szervezi, de annak tagjain kívül más hajók is megjelennek majd. Külön érdekesség lesz az, hogy felvonul a régi magyar dunai-tengeri flotta utolsó képviselője, a Debrecen nevű hajó.
Az 1920-as évek második felétől vetődött fel az, hogy a Földközi-tenger keleti részének nagy kikötővárosaiba (Haifa, Alexandria, Pireusz, stb.) irányuló kereskedelmet a tengert a Dunán keresztül elérő hajókkal bonyolítsák le. Ennek a kornak az emléke, és egyik utolsó képviselője a Debrecen.
A régebben Kassa névre hallgató, ma már nagypapakorú (éppen az idén hetven éves) öreg hajó a valamikori Magyar Királyi Duna Tengerhajózási Részvénytársaság tulajdonát képezte. A Debrecen történelmi korán túl technikai értelemben is érdekes, és igazán szép, tiszteletet parancsoló, több mint 77 méter hosszú darab. Fiatal korában akár 1300 tonna árut is elbírt, most megelégszik azzal, ha egy nagy csapat gyereket, és pár érdeklődő apukát a hátára vehet.
A hajókat – persze szakszerű felügyelet mellett – hátrányos helyzetű gyerekek fogják „vezetni”, vagy legalábbis részt vehetnek egy-egy manőver végrehajtásában. Este pedig a Mahosz ígérete szerint ezekről a hajókról nyílik majd a legszebb kilátás a tűzijátékra. Érdemes tehát közelebbről megnézni ezeket a fenséges járműveket.