2008. augusztus 20., szerda
2008. július 19., szombat
Az idén is lesz hagyományos tisztavatás, és persze az idén is a Hősök terén. Az avatást megelőzően mazsorettek fognak végigmenni az Andrássy-úton, akiket katonazenekarok kísérnek. Aki látott már katonazenekart, az tudja, hogy van egy stílusuk, öröm nézni-hallgatni őket. A zenekarok kilenc körül indulnak el az Oktogontól, és kábé tízre érkeznek meg a Hősök terére.
Itt aztán a fiatal tiszthallgatókat Európa, de talán a világ egyik legszebb terén avatják (mondom ezt úgy, hogy én jártam már egypár szép téren egypár szép városban). Miután az avatás véget ér, magyar vadászrepülők, és harci helikopterek kötelékben repülnek el a tér felett, ami már önmagában sem mindennapos látvány. Lesz még megint katonazene, meg őrségváltás délben.
Azon túl, hogy mi, mai magyarok is ott leszünk páran, szép társaságuk lesz a fiatal tiszteknek. Az emelvény magasán állva Szent Istvántól egészen Kossuth Lajosig, a legnagyobb magyarok néznek le majd rájuk. Én őszintén remélem, hogy kényelmes, nyugodt munkájuk, életük lesz. Reméljük, mindvégig csak békeidőben kell helytállniuk.